Beszámoló: Bálványosváralja

Versenyzők száma: 43
Nézők száma: 0

Beszámoló a bálványosváraljai AKK vetélkedőről 2015

Szeretettel értesítelek, hogy Bálványosváralján 2015 február 12-én tartottuk meg a vetélkedőt, melyen részt vett 43 diák, azaz 13 család. Három zsűritag, egy besegítő tanár és jómagam vettünk részt. A vetélkedő 12 órától kezdődött és 16-ig tartott. A vetélkedő menete a szabályzatnak megfelelően zajlott, nagyon kevés módosítással. Eredetileg 57 diák iratkozott fel és kapott füzetet, 11-en visszaléptek, 1 diák pedig beteg volt. 2-en visszaléptek a sorshúzás után, ezért a 4 megmaradt diákot hozzá csatoltuk a meglevő hármas csoportokhoz. Így lett 9 db. három tagú és 4 db. négy tagú csoportunk. A kiválasztást sorshúzással döntöttük el, hogy ki melyik csapatba kerül.
A vetélkedő egy rövid áhítattal kezdődött, majd a zsűri bemutatásával, akik az iskola tanárai. Minden mozzanata a vetélkedőnek ki volt vetítve. A bemutatkozás, zászlókészítés és himnusz következett, amely egy nagyon jó hangulatot keltet a versenyzők között. A diákok nagyon kreatív és ötletekben gazdag műsort produkáltak. Felsorolom a családneveket:
- A legkisebb lány,
- Győztes muzsikusok,
- A három segítő barát,
- Béldi hívei,
- Csodahattyúk,
- A három hattyú,
- A három csodapatikus,
- A három szép hattyú,
- Hargita hattyúk,
- Csillagvirág,
- Varázshattyúk,
- Fehér solymok és a
- Táncos dalos kis pacsirták.
A vetélkedő bonyolultabb része következett, a villámkérdések, itt elég nehéz volt felvenni a harcot a gyorsasággal. De a zsűrinek sikerült leküzdenie a gondokat és senkit sem megkisebbítve pontjaitól, helyesen döntött. Így nem voltak nézeteltérések, a családok elfogadták a döntéseket. A további két próba is problémamentesen zajlott. Következett a nap fénypontja az alma pucolás és a cipő kiválasztása, melyet a diákok nagyon élveztek. Az almapucolást a vetélkedő termében, a cipők kiválasztását pedig az iskola folyosóján bonyolítottuk le.
A vetélkedő legérdekesebb részéhez értünk, az eredményhirdetéshez. A zsűri félrevonult összeszámlálni a pontokat. Míg a döntés megszületett, kiosztottuk az emléklapokat minden résztvevőnek. Ezenkívül minden résztvevő kapott csokit, golyóstollat és egy képeslapot
Megszületett a döntés: I. díj Csodahattyúk; II. díj A legkisebb lány; III. díj Hargita hattyúk
A díjazottak külön oklevelet és díjakat kaptak. A vetélkedő népdalénekléssel zárult.