Beszámoló: Dumbravén, Külsőrekecsin, Csík falu

Versenyzők száma: 65
Nézők száma: 0

Külsőrekecsin (30 gyermek)

2015. március 7-én harmadik alkalommal tartottuk az Adj, király, katonát helyi szakaszát Külsőrekecsinben. A verseny célja, hogy a résztvevőkben az összeállított verseny-anyag elolvasása után felértékelődjék a család szerepe.
A 27 résztvevőből hat 3 személyes és két 4 személyes csoportot alakítottunk.
A résztvevők sorsolással kerültek családokba, első feladatként nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a névválasztáshoz és a címerrajzoláshoz. Ötletesnél ötletesebb nevek és címerek, születtek a bátor mesehősök szorgos kezei alatt.
Ezt követte az a rész, amely igazán igénybe vette a tudásukat, a villámkérdések. A kérdések elhangzása után villámgyorsan emelkedtek magasba a gyerekek kezei. Volt aki az élre tőrt, volt aki ezen bosszankodva igyekezett szorosan a nyomukba kerülni, többnyire sikerrel.
Ezután ügyességi verseny következett, avagy „Tartsd a levegőben a lufit!” A gyerekek nagy élvezettel tettek eleget a feladatnak, kézzel, lábbal, fejjel, fújással próbálták minél hosszabb ideig a levegőben tartani a lufit.
Miután mindenki jól „kifújta” magát, újabb agytekervényeket megmozgató kérdéssorozat következett.
Ismét ügyességi feladat követte a kérdéseket, ahol összekevertük az összes család cipőit egybe és minden családból két családtagnak meg kellet találnia a családja lábbelijét. Ebben a feladatban a családok rekord idő alatt kapták meg társaik cipőit.
Végül eljött az a pillanat amit oly sokan vártak, a zsűri kihirdette a helyi vetélkedő nyertes családját.
I. helyezett: A mentő csapat , tagok: Gyurka Valentin, Gyurka Sebestyén Péter, Polkonik Máricsika
II. helyezett: A hercegnők – Duma Szilvia Karolina, Bálint Larisza, Polkonik Katalin
III. helyezett: A muzsika család – Fehér Eugen, Kabalás Adrián, Kabalás Andrea
A verseny menete Majzik Tamás dumbravéni tanár segítségével zajlott. Ezúton is köszönjük munkáját. Közreműködtek: a helyi magyartanárok, László Orsolya, Gyurka Valentin és Földi Mária.
A családi fotó elkészítése után, a nyertesek értékes ajándékokat kaptak, a többi résztvevő meg bonbonnal tért haza.
Sok sikert a Mentő csapatnak, március 14-én, Kézdivásárhelyen. Hajrá katonák!

Köszönet a szervezésért, Isten áldja Kendteket!

Földi Mária, külsőrekecsini tanár

****

Dumbravén és Csík falu (35 gyermek)

ADJ, KIRÁLY, KATONÁT! 2015
2012 óta folyamatosan részt veszünk a dumbravéni gyermekekkel az Adj, király, katonát! elnevezésű ifjúsági mesevetélkedőn. A felkészülés során megismerkedhettünk néhány magyar népmesével, Móra Ferenc, Lázár Ervin és Szabolcska Mihály egy-egy művével, sőt nagy örömünkre az idei szöveggyűjteményben a lujzikalagori születésű Gábor Felícia egy történetével is megismerkedhettünk.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Csík falusi tanulókkal közösen szerveztük meg a helyi vetélkedőt Dumbravénben. Jó volt látni, hogy a csapatnevek kiválasztásánál több „családot” is megihletett Gábor Felícia írása, így a „Csángó lányok” és a „Csángó gyerekek” nevű csapatokkal is találkozhattunk a vetélkedő során.
A versenyen 35 gyermek vett részt 11 csapatba rendeződve, ahol villámkérdések és játékos feladatok váltották egymást, melyek mind-mind a meséinkhez kapcsolódtak.
Végül a „Csángó lányok” csapata végzett az első helyen, amelyet két dumbravéni és egy Csík falusi gyermek alkotott. Ők fogják képviselni Csángódföldet három külsőrekecsini diákkal kiegészülve a kézdivásárhelyi elődöntőn.
A csapatok jutalmazásában a dumbravéni gyermekek kedves olasz barátja, Silvano Bianchi segített értékes füzetek formájában. Isten fizesse! Köszönjük szépen Fehér Józsefnek, hogy ismét a rendelkezésünkre bocsájtotta a közösségi házát.

Majzik Tamás, dumbravéni tanár